Részlet a Positive Discipline in the Christian Family című könyvből

Bevezetés

Lukács evangéliumában (2:41-52) egy szép történetet olvashatunk a szülői magatartással kapcsolatban. Ebben az ismert történetben József és Mária elvitték a tizenkét éves Jézust Jeruzsálembe a húsvét megünneplésére. Az ünnepnapok után József és Mária elindultak hazafelé abban a tudatban, hogy Jézus is ott van valahol az úti társaságban, de egy egész nap eltelte után egyszer csak rádöbbentek, hogy nincs köztük. Elképzelhetjük a zavarodottságukat és aggodalmukat, amikor a fiukat a nagy pusztaságban sehol sem találták.

József és Mária visszatértek Jeruzsálembe. Három könnyes és aggódással teli napba telt, mire megtalálták Jézust. Amikor végre rábukkantak, ő nyugodtan ült a templomban és a tanítókkal beszélgetett. A Biblia nem sok részletet említ meg erről a háromnapos keresésről, de szinte halljuk Mária hangjában a fájdalmat, amint megkérdezi: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Atyád és én aggodalommal telve kerestünk.” Jézus békésen ránézett és ezt kérdezte: „Miért kerestetek? Tudnotok kellett volna, hol vagyok.”

Gondoljuk csak el egy percre: egy családi nyaralásról tartunk hazafelé, és hirtelen rájövünk, hogy az egyik gyermekünk nincs meg! Visszafordítjuk a minibuszt és visszarohanunk, de három iszonyú nap telik el a kereséssel, mire rábukkanunk az elveszett gyerekre. És amikor végre megtaláljuk, ő csak teljes nyugalommal ránk néz és megkérdezi: „Miért vagytok úgy kétségbe esve?” A legtöbb szülőnek erős küzdelmébe kerülne, hogy egy ilyen pillanatban az indulatát visszafogja.

Azt gondolhatnánk, hogy a Biblia megmutatja, hogy ebben a helyzetben hogyan kell a gyereket kellő módon ráncba szedni. Egyesek szerint ez a gyerek bizonyára szándékosan engedetlen volt és jól el kellene fenekelni, de itt ez nem történik meg. Ehelyett – már amennyire ez megállapítható – József és Mária csendesen elbeszélgetnek Jézussal. A történet azzal zárul, hogy Jézus visszatér velük Názáretbe, tisztelettudóan, és bölcsességben, termetben és kedvességben gyarapodva, Isten és az emberek javára. (52. vers). (Köszönet Fritz Mummnak, a kiváló ifjúvezetőnek és Pozitív fegyelmezés oktatónak ezért a bibliai történetért.)

A legtöbb keresztény szülő éppen ugyanazt kívánja a gyermekének, mint amit József és Mária kívánhattak az övéknek: tanuljon tiszteletet, nőjön a bölcsessége és élvezhesse Isten kegyét, a család és a közösség pártfogását. De hogyan lehet ezt elérni? A világi és keresztény könyvesboltok túlcsordulnak a nevelésről szóló könyvektől, a gondos szülők pedig keresik az ismereteket. Mi is valójában a legjobb módja annak, hogy a gyerekeket tisztelettudó, felelős és rátermett felnőtteké neveljük?

E könyv egyik társszerzője, Mary Hughes megosztja velünk annak történetét, hogy ő és a férje milyen utat jártak be a családépítésben, amíg a nekik megfelelő szülői stílust megtalálták:

Amikor a gyermekeink születtek, nemigen lehetett olyan, a mi keresztény hitünkkel összhangban álló könyveket, anyagokat találni, amik számunkra igazi tartalmat hordoztak volna. Mint gyermekek fejlesztésével foglalkozó szakembernek éppen az a dolgom, hogy a szülők magabiztosságát támogassam a munkám során. Végül is azért mentem az egyetemre, hogy megtanuljam, hogyan lehet a gyermekek nevelését segíteni! Amikor kiderült a második terhességem idején – ekkor az első kislányunk még csak négyéves volt – hogy ikreket várunk, a foglalkozásom családi vicc témájává vált. Az egyetemen rengeteg, a különböző helyzetekben jól alkalmazható gyermeknevelési technikát elsajátítottam, és ezek az esetek többségében igen jól működtek is, legalábbis mások gyermekei esetében. De még mindig nem sikerült olyan könyvre vagy elméletre bukkannom, amely a téma lényegét ragadta volna meg.

Az egyetemen tanultakból semmi sem igazított el abban, hogyan tartsam féken a saját három kisgyerekemet. Amíg el nem olvastam Rudolf Dreikurs: Children: The Challenge c. könyvét és fel nem fedeztem Jane Nelsen Positive Discipline (Pozitív fegyelmezés) elnevezésű módszerét magamnak, a szülői megnyilvánulásaim egy őrmester és a világ legmelegebb szívű nagymamájának a stílusa között ingadoztak. Hatalomérvényesítés, a következményekkel való érvelés, jutalmak a jó magatartásért, következetlenség és üvöltözés, amikor a tűréshatárom végére értem, ezt mind kipróbáltam. Ekkor még nem ismertem fel, hogy amit a saját gyerekeimnek és az általam tanított gyerekeknek is kívánok, az a belső biztonságérzet és szilárd önbizalom, amit a szigorú, de következetlen szülői magatartásommal nem segítettem elő.

Szerencsére a gyerekeim és a férjem átvészelték a hullámvasutas éveket. A pozitív fegyelmezés megadta a szükséges bátorságot, hogy olyan szülővé váljak, amilyennek lenni vágytam. Amikor ezeket, az elveket megismertem, úgy éreztem, mintha egy kincses ládát nyitottam volna fel. Attól kezdve a nevelési feladatokkal következetes, nyugodt, bátor lépésekkel fokról fokra meg tudtam birkózni. Lassanként magabiztosabb, kreatívabb és szeretőbb szülővé váltam. Tökéletes nem lehetek, de az a segítő szolgálat, amelyre Isten felkészítette a férjemet és engem, hogy megosszuk a családunkban és az egyházunkban, nem is a tökéletességre lett építve. Az alap, amire építkeztünk, Isten szeretete, aki a kegyességével és irgalmával megmutatott nekünk egy másik utat. Az által pedig, amit Dreikurs úgy nevez, hogy bátorság a tökéletlenségre, a férjemmel együtt ráleltünk a nekünk tetsző szülői stílusra.

A hibák alkalmat adtak arra, hogy tanuljunk belőlük. Szülői stílusunk egyidejűleg vált határozottá és gyengéddé, a szélsőségek felé kilengések nélkül (vagy legalábbis sokkal ritkább kilengésekkel). A következmények megoldások lettek, amelybe gyakran bevontuk a gyermekeinket amolyan családi megbeszéléseken vagy közös problémamegoldó üléseken. A kölcsönös tiszteletet inkább kiérdemeltük, mint elvártuk vagy magától értetődőnek tekintettük. A kötelességek és jogok a növekedés próbái voltak, nem pedig a szülők által osztott jutalmak. A pozitív fegyelmezést alkalmazott szentírásként kezeltük.

Amikor a Szentírást tanulmányoztuk, azt kérdeztük: „Mit tenne Jézus?”, sokkal előbb, mint ahogy a jelen kor megalkotta ezt a kérdést. Az 1970-es években Biblia-órákon vettünk részt, ahol Philip Sheldon In His Steps (Az Ő nyomában) c. könyvét olvastuk. Ez a Biblia-óra átalakította a lelkünket, és végső soron a családunkat, minthogy egy igazán gondoskodó Istenben kerestünk támaszt. Noha a gyermekeink már felnőttek és már unokáink vannak, Gary és én a mai napig is tartunk tanácsadó foglalkozásokat szülőknek a templomunkban, mivel még mindig folyamatosan tanulunk és gyarapítjuk a tudásunkat arról, hogy Isten hogyan ösztönöz minket arra, hogy egymással törődjünk itt a földön.

Mint ahogy Mary felismerte, a szülők sohasem tökéletesek. A gyerekeik sem azok. De nem is szükséges tökéletesnek lenni ahhoz, hogy szeretni tudó, Istennel élő gyermekeket neveljünk fel, akiknek egészséges és boldog emberi kapcsolataik vannak és érett, rátermett felnőttekké válnak. A Biblia reményt, ösztönzést és mindennapi életbölcseletet nyújtó tanítások tárháza, amely útmutatást ad a családok közös útjához, ez a könyv pedig konkrét gyakorlati tanácsokat ad erre az útra.

Ennek a könyvnek nem az a célja, hogy az egyetlen lehetséges megoldást kínálja. Az a célja, hogy segítsen Neked betölteni Isten célját a Rád bízott gyermekekkel. Szerepe, hogy arra bátorítson, hogy a szülőségre, mint hosszú távú folyamatra, nem pedig mindennapi krízishelyzetek megoldására tekints. Mi, a szerzők, pedig azt reméljük, hogy a pozitív fegyelmezés elvei és eszközei mankót nyújtanak majd a lelki alapok mellé, vagyis valódi, használható készségeket kínál a szívből szeretett gyermekeid hite, tisztelettudása, bölcsessége és bátorsága gyarapításához.

Szülőnek lenni, mint ahogy erre már bizonyára rájöttél, nem könnyű feladat. Bizony a legtöbb szülő időről időre felteszi magának a kérdést, vajon jól végzi-e a dolgát. A keresztény szülők pedig nem csak arra törekszenek, hogy a gyermekeik viselkedését irányítsák, hanem arra is, hogy megerősítsék a hitüket és bizalmukat Istenben. Ahogy ez ki is fog derülni, hibákat a tanulási folyamat során mind a szülők, mind a gyerekek elkövetnek, mint ahogy mi mindannyian. Hát nem csodálatos dolog tudni, hogy Isten készséggel megbocsát, erőt ad és bátorítja azt, aki kéri?

Szülőnek lenni bámulatos kiváltság és megindító felelősség. Olyannyira szeretjük a gyermekeinket, mégis néha úgy érezzük, hogy a felnevelésük feladata nyomasztóan nehéz. A pozitív fegyelmezés olyan ötleteket és képességeket kínál, amik segíthetnek, de a hitet, bátorságot és a megingathatatlan szeretetet teneked kell hozzátenned.

Abraham Lincoln ezt írta: „Emlékszem anyám imáira, amelyek elkísértek utamon. Egész életemben velem maradtak.” Higgyünk, hogy az imáink a gyermekeinkkel maradnak, és eléggé tudjuk őket szeretni ahhoz, hogy tanítsuk, vezéreljük, ösztönözzük őket és élvezzük jelenlétüket az életünkben, amíg a mi gondjainkra vannak bízva. Hát kezdjük is el!

Mit jelent a fegyelmezés?

A világon élő keresztények közös vonása a Jézus Krisztus iránti szeretet. Jézus egyszerre volt gyöngéd és határozott, amikor egy szeretetteli evangélium gondolatait adta át tanítványainak. Ez a krisztusi minőség az, amit a szülőknek tanítunk, hogy segítségével a gyerekeiket a család, a közösség és Isten királyságának szerető tagjaivá tudják nevelni.

Voltak, akik azt kérdezték, nem ellentmondás-e azt állítani, hogy a fegyelmezés pozitív lehet. Nem, ha megértjük a fegyelmezés igazi jelentését. A fegyelmezés és a büntetés nem szinonimái egymásnak, mint ahogy ezt sokan hiszik. Az angolban a fegyelem-fegyelmezés jelentésű discipline szó a latin discipulus-ból származik, aminek a jelentése tanítvány vagy tanuló.

A disciplini értelme:

  1. az igazság, egy elv vagy egy tisztelt vezér követője
  2. tanítani.

Azt szeretnénk, hogy gyermekeink az igazság és a krisztusi elvek tanulói és követői legyenek, és Jézus Krisztus legyen az ő őszintén tisztelt vezetőjük.

A pozitív fegyelmezés egy olyan módszer, amely a szereteten keresztül tanít és oktat. Jézus azt mondta: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (János 13:34-35). Tudjuk, hogy a szeretet parancsa önmagában nem volt újdonság. Az Ószövetség törvénye világosan kimondta: „Szeresd szomszédodat, mint önmagadat!” (Lev. 18:18, 34). Mi volt hát új benne? Azt parancsolta a követőinek, hogy úgy szeressék a többi embert, mint ahogy Ő szerette a tanítványait. Jézus azt kérte tőlünk szülőktől, tanítóktól és hasonlóképpen a gyerekektől -, hogy az életünket és a szeretetünket egymás iránt Róla mintázzuk.

Positive Discipline in the Christian Family
by Dr. Jane Nelsen, Cheryl Erwin, Michael L. Brock, Mary L. Hughes