Szülők írták
Jakab Melinda
Budapest, 2007 április
Nagyon hálás vagyok Zsuzsának, hogy megismertette velünk a Pozitív Fegyelmezés ?módszerét?, hogy sikerült szervezett formában átadni nekünk tapasztalatait, és hogy kellemes hangulatban teltek el a tanórák. A P.F. segítségével gyerekemhez közelebb kerültem, a problémákat azóta közösen oldjuk meg, kiabálás, feszültség, ingerültség nélkül. A hisztik mondhatnám teljesen kiszorultak az életünkből.
Az a folyamat, melynek során megismerjük, kipróbáljuk, gyakoroljuk, és talán egyszer magunkénak érezzük azokat a módszereket, amiket a tanfolyamon tanultunk-hallotunk, egy nagyon hosszú, és küzdelmes út. De egyre inkább úgy érzem, megéri végigcsinálni.
Sokszor éreztem úgy, hogy nem fog menni átállni a P.F-re, mert gyermekem nem úgy reagált a próbálgatásokra, mint ahogy reméltem. A gyerekek általában nehezen viselik a változást, főleg ha az a változást az édesanyján érzékelik. Így eleinte én is ellenállásba, vagy megrökönyödésbe ütköztem. ?Mama most vajon miért nem kiabál, miért nem úgy viselkedik, ahogy ilyenkor szokott??
Sokszor éreztem, hogy én vagy a gyerekem megrekedtünk a fejlődésben, de aztán egy-két hét múlva megint sikerek sorozata következett, és ez újabb lendületet adott.
Ami számomra nagyon nehéz, hogy a berögzült magatartásformákon, reakciókon változtassak. Nagy erőfeszítés odafigyelni minden apróságra, mondatra. Nehéz dolog megtanulni kifejezni érzéseinket, megfogalmazni érzelmeinket, hiszen eddigi életünk során nem volt rá lehetőség, nem ez volt minta előttünk.
Nem csak a problémák (reggeli elindulás, hiszti, öltözködési nehézségek, makacsság, indulatok elszabadulása) megoldásában segít a P.F., hanem a családunk gördülékenyebb működésében is, hála a családi gyűlések, megbeszélések, előre tervezés bevezetésének. Nagyon fontosnak tartom, ha megoldható, hogy mindkét szülő részt vegyen a tanfolyamon. Fontos a szülői együttműködés.
Nagy segítséget jelent a P.F. alapszabályait, ?trükkjeit? kitűzni szemmel látható helyre, hogy mindig szem előtt legyen, és mankót adjon a mindennapokban.
Talán az egyik legfontosabb gondolat, amit tapasztaltam, hogy a család élete, a férj és a gyerekek hangulata, a család működésének milyensége mindig, és csakis az édesanyán múlik. Így először is magunkat kell megváltoztatnunk, és utána tudjuk csak környezetünket, gyermekeinket megváltoztatni.
Ajánlom a tanfolyamot minden azon édesanyának és édesapának, akik azt szeretnék, hogy olyan kellemes, együttműködő, magabiztos, kedves gyerekeik legyenek, akikkel meg lehet beszélni a feladatokat, problémákat, terveket, akik egyenrangú tagjai a családnak (érzelmekkel, döntésekkel, önálló véleménnyel).
dr. Káder Edit
Budapest, 2007 április
Amikor most 4 éves kisfiammal kapcsolatban valami problémával szembesültem pl. hiszti, verekedés, csúnya beszéd stb., eddig gyerekpszichológiai és pedagógiai könyveket hívtam segítségül, azonban ezekben igazán bevált, személyre szabott megoldásokat nem találtam.
A pozitív fegyelmezés kurzuson megnyugtató volt, hogy más szülők is hasonló problémákkal küzdenek a gyereknevelésben és nagyon hasznos, hogy a konkrét rossz viselkedések lehetséges okait együtt kerestük meg és találtunk módszereket a megoldásra.
A kurzuson hallottak hatására tudatosult bennem, hogy jól nevelem a kisfiamat, ami engem határozottabbá és vele szemben elfogadóbbá tett, ezáltal kapcsolatunk még szeretetteljesebb lett, ő önállóbbá vált és az eddig rendszeres hisztik, dühkitörések megszűntek. Rájöttem, ha én jól érzem magam, pihent vagyok és az én igényeim is teljesülnek, a családomról teljes odaadással tudok gondoskodni, ezért megfelelő szervezéssel szakítok időt a kikapcsolódásomra.
Kipróbáltam, hogy kisfiammal – mint egy kis felnőtte l- megbeszélem a dolgokat és nem csak elmondom neki, hogy mit csináljon vagy parancsolgatok neki és elképesztő, mennyire meg tudja fogalmazni az érzéseit és gondolatait pl. “azért kiabáltam, mert a fejem felett beszélgettettek”, vagy ha ez nem megy, segítek neki, a szabályokat pedig együtt találjuk ki és megbeszéljük, hogy mik a következményei, ha nem tartja be őket.
Örülök, hogy a kurzust most végeztem el és remélem a kislányommal – aki nemsokára 1 éves – hasonlóan jó kapcsolatom lesz, mint a kisfiammal csak sokkal ösztönösebben…
Köszönöm!
Guseo Zsuzsanna
Budapest, 2007 május
Amikor először hallottam a Pozitív Fegyelmezésről, rögtön éreztem, hogy nekem ? nekünk erre szükségünk van. Nem azért, mert rossz szülőnek tartom magam , hanem mert szülőnek lenni az élet legnagyobb kihívását jelenti számomra, és az iskolákban nem tanították, hogy hogyan neveljünk, szófogadó, kedves, határozott, magabiztos, egészséges önbizalommal és önértékeléssel rendelkező, másokat tisztelő, stb. gyerekeket.
Nagyon tetszett a tanfolyamban az, hogy nem elméleteket fogalmazott meg, hanem a mindennapjainkat érintő, rendszeresen felmerülő problémáink megoldásához adott egy hosszú távra szóló, ?eszközt?, módszert.
Azóta is folyamatosan igyekszem elsajátítani és alkalmazni a tanult módszereket. 4 és fél éves kisfiam nagyon hamar érzékelte a változást, és partnerem is lett benne. Kapcsolatunk kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lett. Megtanultam a krízishelyzeteket kezelni, ezért, még ha van is konfliktusunk, abból mindig sikerül pozitívan kikerülnünk.
Én úgy gondolom, hogy minden gyakorló szülőnek hasznos lenne a Pozitív Fegyelmezés módszerével megismerkedni, és a tanultakat minél szélesebb körben alkalmazni.

küldés...