Egészséges és önérvényesítő gondolkodásra és életvezetésre nevelés az egész világon ismert Pozitív Fegyelmezés módszerével.

Amikor Jim és Betty  összeházasodtak mindketten három-három gyereket hoztak az új kapcsolatba. A hat gyerek kora hat és tizennégy év közt volt. Az új helyzet természetesen rengeteg változást jelentett mindenki számára.

Betty alig várta, hogy a napi munka után hazaérve új családjával lehessen, de nagyon zavarta, hogy általában hatalmas rendetlenség fogadta. A gyerekek ugyanis, ahogy hazajöttek az iskolából, széthagyták a dolgaikat s amerre Betty nézett ott cipőket, könyveket és ruhákat látott. Ráadásul mindent teliszórtak ételmorzsákkal, és az üres poharakat valamint a játékokat sem tették el.

Betty ekkor persze vagy nyaggatni kezdte őket vagy könyörgésre fogta a dolgot: ?Miért nem tudjátok felszedni a cuccaitokat? Tudjátok, hogy nagyon idegesít a rendetlenség. Nagyon szeretek veletek lenni, de amikor meglátom ezt a kupit, akkor a dühöm megfoszt attól, hogy jól érezzem magam veletek.? Ekkor ugyan a gyerekek elpakoltak, de addigra már Bettynek elromlott a kedve, dühös lett a gyerekekre és magára is.

Betty végül a problémát a családi gyűlés elé vitte. Ezt a gyűlést hetente ? hétfő este ? tartották. Elismerte, hogy ez az ő problémája, hisz nyilvánvaló volt, hogy a gyerekeket nem zavarta a rendetlenség, de Betty azt kérte tőlük, hogy segítsenek megoldást találni rá.

A gyerekek az ?értékmegőrző doboz? ötletével álltak elő. Egy nagy kartondobozt rendszeresítettek erre a célra, mely a garázsban foglalt helyet. A szabály szerint, ha a közös helyiségekben ? nappali, konyha, fürdőszoba ? ledobott, nem odavaló dolgot talál valaki azt az ?értékmegőrzőbe? helyezi. Abban is megállapodtak, hogy a talált tárgynak egy hétig a dobozban kell maradnia, mielőtt a gazdája visszakapja.

A terv fantasztikusan működött. A rendetlenség problémája megoldódott az ?értékmegőrző? pedig dugig telt.

A terv megvalósítása közben persze adódtak egyéb problémák, melyek bizony próbára tették az elgondolás kivitelezését. Ha ugyanis nem tartják be következetesen a szabályokat, akkor az egész terv dugába dőlhet. Mikor például a 12 éves David nem találta a cipőjét, és már mindenütt kereste a lakásban, rájött hogy az ?értékmegőrzőben? lehet. Ott is volt.

Kénytelen volt régi, használt, kissé szagos sportcipőjében járni. A következő nap azonban az is a dobozban landolt, így nem volt miben mennie az iskolába. A többi gyerek pedig ragaszkodott hozzá, hogy nem veheti ki őket, míg le nem telt az egy hét. David az édesanyjához fordult, aki bölcsen ezt válaszolta: ?Sajnálom. Nem tudom, hogyan fogod megoldani a helyzetet, de nekem is be kell tartanom a szabályokat.? A testvérek végül arra a megoldásra jutottak, hogy járjon az otthoni papucsában. Miután Davidnak nem volt jobb ötlete, kénytelen volt három napig papucsban járni az iskolába. Ez után a hét után soha többé nem hagyta szanaszét a cipőjét.

Azután David testvére a nyolcéves Susan elhagyta a kabátját. A szülők számára persze nagyon nehéz volt, hogy ne oldják meg a problémákat a gyerekek helyett. Hisz milyen szülő az, aki papucsban elengedi a gyerekét az iskolába vagy kabát nélkül ki az utcára, amikor éppen hideg van? Úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak azzal, mit mondanak mások rájuk és hagyták, hogy Susan egyedül oldja meg a problémáját. Susan egy hétig két pulóverben járt iskolába.

Ami nagyon meglepő volt Betty számára, hogy mennyi dolgát találta meg ő maga is az ?értékmegőrzőben?. Rájött, hogy mennyivel egyszerűbb mások rendetlenségét észrevenni mint a magunkét. Jim (a férj) szintén elvesztette néhány nyakkendőjét, az egyik felöltőjét és az újságjait.

Ez a terv azért működött:

• A problémát a családi gyűlésen terjesztették elő és a gyerekek állították fel a szabályokat.
• A szülők nem avatkoztak be a szabályok okozta problémák megoldásába, nem vették magukra a felelősséget.
• A gyerekek betartatták a szabályt mindenkivel, mert a szülők nem avatkoztak bele.
• A szabályok mindenkire vonatkoztak a családban, beleértve a szülőket is.

 Egy másik család ugyanezt a problémát majdnem ugyanígy oldotta meg. A családi gyűlés során megegyeztek azokban a szabályokban melyek a ?Talált tárgyak dobozára? vonatkoztak. Ha valaki a dobozban találta meg ?elveszett? dolgait akkor ugyan rögtön kivehette azokat, de egy 10 centest kellett befizetnie a ?Bulipénz gyűjtőbe?. Amikor az erre kirendelt üvegedény megtelt 10 centesekkel, ami elég gyakran megesett, akkor az egész család együtt elment pizzát enni vagy fagyizni. Egy másik családnál a dobozt ?Fekete Lyuknak? nevezték el és a heti családi gyűlés végén lehetett visszaszerezni az oda került tárgyakat.

A szülők sok konfliktushelyzetet elkerülhetnek gyerekeikkel, ha azt javasolják, hogy a problémát a családi gyűlés keretében oldják meg, persze a megfelelő idő elteltével, amikor már megnyugodtak a kedélyek. Épp úgy, mint az iskolai osztálygyűlések esetében, már az a tény, hogy a gyerekek bevonásával lecsökken a fegyelmezési problémák száma nagy segítség a szülők számára. A valódi nyereség azonban az, hogy a gyerekek részére lehetőséget biztosítunk, hogy fejlesszék a Hét Alapvető Készséget.

A családi gyűlés jó alkalom lehet arra is, hogy erősítsük a család összetartását és együttműködését. Lehetőséget biztosítanak arra is, hogy megerősítsük a családi hagyományokat és értékeket. Sikerük azon múlik, hogy mennyire hasonlóak a szülői attitűdök és készségek, mint ezt már az előző fejezetekben is tárgyaltuk.

Az osztálygyűlések fejezetet is el kéne olvasniuk a szülőknek, mivel sok olyan fogalom, ami fontos a sikeres családi gyűlés levezetése szempontjából ott részletesen szerepel. A családi gyűlések formája hasonló az osztálygyűlésekéhez, hat kivétellel:

1. A családi gyűlést hetente egyszer érdemes tartani, nem pedig naponta egyszer, mint az osztályoknál

 Miután megállapodtak egy időpontban, azt az időpontot következetesen be kell tartani, semmi sem zavarhatja meg. Ha a barátok telefonálnak, mondjuk meg, hogy később visszahívjuk őket. Mi például ki szoktuk kapcsolni a telefont. Azért ne maradjon el családi gyűlés, mert elfoglaltak vagyunk vagy valami mást kellene csinálnunk. A gyerekek ugyanis a mi példánkat követik abban is, hogy milyen fontos számunkra a családi gyűlés. Mikor már bejáratottá lett a gyűlés mindenki várni fogja ezt az együtt eltöltött időt ? egészen a tinédzser korig. (Erről még később szó esik.)

 2.  A döntéseket egyetértve hozzuk, közösen.

 Amennyiben a családnak nem sikerül közös megegyezésre jutni valamiben, akkor ezt a kérdést el kell halasztani a következő gyűlésig, amikor már valószínűleg könnyebb megegyezni, mert újabb ?gondolkodási idő? telt el. A többségi szavazat kierőltetése, ugyanis egy családi gyűlés esetén  családon belüli megosztottságot okozna.

3.  A családi gyűléseken átnézhetnénk a következő hét programjait, elintéznivalóit, feladatait

Ez főleg akkor fontos, amikor a gyerekek már nagyobbak, hisz ekkor már egyre több külön programjuk lehet: sportolás, randik, barátok, különórák, diákmunka stb. Itt fontos lehet az időpont egyeztetés vagy az autóhasználat beosztása[1] .

4.  A családi gyűléseket ne fejezzük be anélkül, hogy ne beszélnénk meg valamilyen közös programot a következő hétre5.      A családi gyűlés végén játszunk együtt valamilyen társas/ egyéb játékot vagy szolgáljunk fel valamilyen finomságot6.      A gyűlést lehetőleg rendezett asztalnál folytassuk le, így nem terelődik el a figyelmünk

Az étkezőasztal körül kellemesebb környezetet teremthetünk a család részére, mint az iskolában  vagy az osztályteremben. A gyűlést a nappaliban ülve is meg lehet tartani, de az étkezés ideje nem alkalmas időpont, mert megoszlik a figyelmünk.

 A családi gyűlés alkotóelemei A levezető elnök

Ezt a funkciót cserélgetni kell. A gyerekek imádnak levezető elnökök lenni és négy-öt éves koruk körül már nagyon jó feladatot végeznek. Az elnök feladata, hogy elkezdje a gyűlést, hogy elkezdje a dicséreteket, hogy elkezdje a problémamegoldó részt és hogy megszólítsa azokat, akik felnyújtják a kezüket.

  A titkár/nő

Ezt a beosztást szintén cserélgetni kell, azok közt, akik írni tudnak a családból. A titkár feladata a megbeszélt problémák és a döntések feljegyzése. (A régi családi gyűlések jegyzőkönyvének olvasgatása legalább olyan vicces lehet, mint a fényképalbumok nézegetése.)

 Pozitív visszajelzések  

Kezdjétek a gyűlést azzal, hogy mindenki pozitív visszajelzéseket ad egyenként a többieknek. Ez lehet, hogy először zavarba ejtő lesz, főleg ha a gyerekek egymás kritizálásához vannak szokva. Ha ez a helyzet, akkor beszéljék meg először a gyerekekkel, hogyan kereshetnek pozitív dolgokat egymásban. A felnőttek bemutathatják a viselkedésmintát, ha először ők adnak pozitív visszajelzéseket mindenkinek a  családban. Ha valamikor hét közben látják, hogy valami jó történik a két gyerek közt említsék meg nekik, hogy emlékezhessenek rá a gyűléskor. Föl is lehet jegyezni a napirendbe, hogy könnyebben megjegyezzék.

Mrs.Stover a következő incidens jegyezte fel, mikor a család tagjai elkezdtek a pozitív dolgokra koncentrálni. Először a hat éves Tammyra került sor. Könnyen és jól ment minden amíg a szüleiről volt szó, ám amikor kilencéves bátyjára, Marcusra került a sor  Tammy azt mondta, hogy ezt nagyon nehéznek tartja. A szülei bíztatták, hogy próbálja meg végül sikerült valamit kitalálnia, de hozzátette, hogy Marcus kegyetlen vele. A szülők figyelmeztették, hogy nem lehet kritizálni. A testvére sem volt elragadtatva és nehezen ment neki is a pozitív dolgok észrevétele, de most már könnyedén veszik  észre  egymásban a pozitív dolgokat. Mamájuk szerint jó látni, hogy abbamaradt egymás folyamatos kritizálása.

Egy nyáron a családom olyan elfoglalt volt, hogy nem tartottuk be a tanácsomat és elmaradtak a családi gyűlések. Arra nagyon jó lecke volt, hogy meglássuk milyen az életünk nélküle. Rögtön érezhető volt a különbség a stresszes fegyelmezésben és a gyerekek veszekedésében. Végül leesett a tantusz és összehívtam a családi gyűlést. Miután a gyerekek nagyon szemtelenek voltak egymással, úgy gondoltam, hogy nehéz lesz majd nekik újra belejönni a pozitív visszajelzések alkalmazásába. Szerencsére a többéves rutin hamar visszajött. Ezután tovább folytattuk a gyűléseket, ami csökkentette a fegyelmezési problémákat és a gyerekek veszekedését.

 Hála

A mi családunk most már váltogatva használja a pozitív visszajelzéseket és a hála kifejezését. Amikor minden egyes családtag elmondja, hogy miért hálás a másiknak akkor segít nekünk észrevenni és értékelni azokat dolgokat, amiket magától értetődőnek veszünk.

 A napirend

A hűtő a legjobb hely a családi napirend tárolására. Egyszerű egy mágnessel egy darab papírra írva feltenni oda. A gyűlés rendjének megtartása a napirendi pontokkal, időrendben kell hogy történjen, így nem kell azon vitázni, hogy melyik pont a legfontosabb.

 Probléma megoldás 

Vitassuk meg a gyerekekkel a természetes következményeket, mint azt a hetedik fejezetben is tárgyaltuk. Ennek a  Három pontu  metódusa sok családi  és iskolai probléma megoldására is használható. Ugyanakkor a családi helyzetben a cselekedeteink logikus, természetes következményeit együtt kell megbeszélnünk. Az is fontos, hogy a gyűlések alkalmával tovább is lépjünk, sok problémát ugyanis a logikus következmények nélkül is meg tudunk oldani.

Közös tevékenységek tervezése

A családtagok szívesebben részt vesznek egy közös programban, ha annak megtervezését együtt végezték el. A heti kiruccanások vagy a nyaralások is sikeresebbek, ha arról együtt határoznak és előre megbeszélik a lehetséges konfliktus helyzeteket valamint azok megoldásait is. Erre példa az itt következő kivonat a férjem (Barry Nelsen) egyik cikkéből.

?Vigyük el a gyerekeket Hawaiira.- mondta a feleségem. Megőrültél? ? kérdeztem. Az agyunkra fognak menni.

Nem tudhattam, hogy hat héttel később az egyik legjobb vakációnkról fogunk majd hazatérni. Ennek sikere a családi gyűlésekben rejlett.

Minden vasárnap este van családi gyűlésünk. Mindenkit tisztelettel kezelünk és minden véleményt meghallgatunk és értékelünk.

Az egyik családi gyűlésen, hetekkel a tervezett utazás előtt elmondtam a gyerekeknek, hogy az anyjukkal együtt Hawaiira készülünk. Megkérdeztük, hogy el akarnak-e  jönni velünk. Teljesen feldobódtak, majd amikor lenyugodtak a kedélyek akkor elmondtam, hogy szeretnénk ezt az utat az anyjukkal együtt mi is élvezni, de ha ők állandóan nyafognak és veszekednek minden apró dolgon, akkor az nekünk nem lesz nyaralás.

A gyerekek persze rögtön megígérték, hogy kisangyalok lesznek, persze ezt mi már többször hallottuk és tudtuk, hogy többre van szükségünk, mint ígéretekre. Elhatároztuk, hogy ötletbörzézünk egyet és meglátjuk, hogy mik szoktak lenni azok a dolgok, amik a legjobban idegesítenek minket.

Mark erre megkérdezte, hogy mi van azokkal a dolgokkal, amik a gyerekeket idegesítik. Mondtuk, hogy ez fair kérdés és azt is sorra vettük. Két rovatot csináltunk, egyet a gyerekeknek, egyet magunknak.

A szülők listáján a következők voltak: pénz kunyerálás, csak egészségtelen ételeket esznek, veszekednek egymással, és velünk, nem szedik össze a dolgaikat, nem viszik a saját cuccaikat, elrohannak anélkül, hogy nekünk szólnának, túl sokáig maradnak fenn és nem akarnak odamenni ahová a felnőttek.

A gyerekek listája: elegáns éttermekben való evés, csinos ruha viselete, együtt kell aludniuk egy ágyban, nem elég pénz, megmondják nekik, hogy mit vehetnek meg, nem ülhetnek az ablak mellett a repülőn. A megállapodás szerint a gyerekek megpróbálnak minél több pénzt megtakarítani, mi ehhez még hozzáadunk egy meghatározott összeget, ezt elosztjuk hét napra és minden nap csak annyi pénzt kapnak. Mi nem mondjuk meg hogy mire költsék azt, de nem is adunk többet, ha elfogy. Beleegyeztek abba is, hogy vigyáznak a saját bőröndjükre  és nem pakolnak be több cuccot, mint amit el bírnak cipelni. Mark hozna magával egy hálózsákot, mert inkább a földön alszik, mint a testvérével egy ágyban. Ők a McDonald?s-ban esznek amikor mi elegáns étterembe  megyünk és a repülőn felváltva ülnek az ablaknál. Nem fognak veszekedni és megmondják, hogy hová mennek.

Mi történik, ha elfelejtjük a megállapodást és vitázni kezdünk? ? kérdeztem. Mi lenne, ha egy titkos jelet használnánk?- válaszolta Mark. Nagyon jó ötlet!- mondta az anyjuk. Ha hallom, hogy veszekedtek, akkor meghúzom a fülcimpámat és ezt lesz a jel. De akkor ez apára is vonatkozik.- mondta Mark. Ezt meg mire érted? ? kérdeztem.  Magamban gondoltam milyen kis  okostojás. De aztán elgondolkoztam és hangosan mondtam, hogy jó az ötlet.

Egy héttel az elutazás előtt és három családi gyűlésen túl tovább nőttek a listák. Az egész családban olyan atmoszféra uralkodott, ami együttműködő és izgatott volt. A gyerekek előre tanultak és gyűjtötték a pénzüket.

Az első konfliktus abból származott, hogy Mark el akarta vinni a gördeszkáját is. Elmagyaráztam neki, hogy nehéz lenne használni a zsúfolt Waikiki utakon és hogy  nem lesz könnyű cipelni a cuccaival együtt. Miután érezte az együttműködés szellemét Mark hajlandó volt lemondani a deszkáról. A San Francisco-ig tartó út három órát lett, mert dugó volt az öbölbeli hídon. Ekkor Mary kezdett el nyávogni, hogy szomjas. Ám amikor emlékeztettük a mi listánkra belátta, hogy kibírja a reptérig. Újabb győzelem a családi gyűlésnek.

A honolului szállodaszobában két dupla ágy volt. Így jó volt, hogy Mark hálózsákot hozott elkerülendő a vitát. A családi megbeszéléseknek köszönhetően nagyszerű nyaralásunk volt. Voltak így is súrlódások, de hamar megoldottuk őket emlékezve a megállapodásokra. A gyerekek egyszer vesztek el. Ekkor tartottunk egy gyűlést, ahol megbeszéltük, hogy ebben az esetben visszamegyünk oda, ahol utoljára együtt voltunk és megvárjuk a többieket. A gyerekek megjegyezték a szálloda nevét és címét, hogy ha még egyszer elvesznének elmondhassák a rendőröknek.

A családi összetartás élménye messze felülmúlta magát a nyaralást. Két héttel később a legidősebb fiunk felhívott Floridából, hogy bejelentse esküvőjét. Rögtön azt mondtam, hogy vigyük a gyerekeket is.

 A családi szórakozás megtervezése  

A heti, közös szórakozások  megtervezése fontos része a családi gyűléseknek, de sokan elhanyagolják ezt. Sokan elképzelik milyen jó lehet egy boldog családban élni ahol szórakoztató dolgokat csinálnak együtt. Ugyanakkor a legtöbb család úgy gondolja, hogy mindez magától történik minden erőfeszítés nélkül. Ez persze nem így van, szükséges hozzá a megfelelő tervezés is. A tervezés első részeként mindenki kap egy darab papírt amire a következőket írjuk:

Családi szórakozás

 1.      Együtt, mint család                                        

a.       ingyen

b.      pénzért (mennyit szánunk rá)

2.      Feleség és férj

a.       ingyen

b.      pénzért (mennyit szánunk rá)

3.      egyedül

a.       ingyen

b.      pénzért (mennyit szánunk rá)

Legalább egy hetet adjunk a családtagoknak, hogy megtervezzék a saját listájukat

Utána tartsunk egy gyűlést, ahol megosztjuk ötleteinket. Vegyünk elő egy naptárat és beszéljük meg mely napokat/estéket szánjuk a családi együttlétre. Mikor költhetünk pénzt és mennyit, mikorra tervezzük az ingyenes dolgokat.  Aztán próbáljunk meg megegyezni, hogy melyik esemény mikor történjen  és jegyezzük be ezeket a naptárba kb. három hónapra előre.

Ezután már csak a naptárt kell követni.

A mi családunk a következőképpen használta a családi szórakozás beosztását. Úgy határoztunk, hogy minden szombat találka nap lesz. A hónap első szombatján Mark és az édesanyja csinál közös programot, illetve apa és Mary. A következő hónap első szombatján fordítva történik mindez, Mary az édesanyjával, Mark pedig az édesapjával tölt el külön időt. A hónap második és negyedik szombatján a szülők randiznak egymással, a harmadik szombat pedig közös családi programra való.

 A ház körüli feladatok megbeszélése 

Érdemes a házimunkák és feladatok beosztását a családi gyűlés elé vinni, hisz a gyerekek jóval együttműködőbbek, ha elmondhatják a véleményüket, és részt vehetnek a tervezésben és a választásban.

Az egyik családi gyűlés alkalmával felsoroltuk mindazokat a feladatokat, amiket a szülők végeznek el beleértve a napi munkájukat, hogy megelőzzük a gyerekek által szajkózott: ?Miért mindent nekem kell csinálnom?? ? kérdést, valahányszor megkértük őket valamire. Ezután felsoroltuk azokat a dolgokat, amiket nekik kellett elvégezniük a ház körül. Amikor látták a különbséget az ő feladataik és a mieink közt meg voltak lepve. Ezután a gyerekek által végzendő házimunkákat felírtuk papír cetlikre és egy edénybe dobtuk őket. Minden gyereknek négy feladatot kellet húznia egy hétre. Amit kihúztak, azt kellett csinálniuk egy hétig. Minden héten újra húztunk, hogy ne ugyanazzal a feladattal kelljen megbirkózniuk minden héten.

Ez persze nem valami varázslat, ami rögtön mindent megold. Azt látjuk, hogy ez a probléma újra és újra előjön. Mi ezt a három hetes szindrómának hívjuk. Az első héten a gyerekek nagyon lelkesek, a második héten elvégzik ugyan a feladatokat, de nem olyan lelkesen a harmadik héten pedig már panaszkodnak. Ez a jel arra, hogy újra a családi gyűlésen beszéljük meg a dolgokat.

Az egyik előadásom után odajött hozzám egy hölgy és a következőket mondta: ?Egyszer kipróbáltuk a családi gyűlést és a gyerekek egy hétig meg is csinálták a feladatokat, de azután már nem, Így szerintem ez nem volt túl sikeres módszer.? Megkérdeztem tőle: ?Talált valami mást, ami egy hétig is motiválta a gyerekeket??

A hölgy nemmel válaszolt. ?Akkor szerintem, ez mégis sikeres megoldás? ? válaszoltam. ?Ne hagyja abba!? ? tanácsoltam neki.

Azután meséltem neki a három hetes szindrómáról. Még akkor is, ha állandóan dolgoznunk kell rajta, úgy érezzük, hogy sokkal jobb a családon belüli együttműködés ezekkel a gyűlésekkel, mint bármi mással, amit megpróbáltunk. Egy ideig nagy a felelősségérzetük, amikor pedig ez halványulni kezd, akkor napirendre vesszük és újra megerősítjük a felelősségvállalást. Az, hogy három-négy hetente kell ezzel a problémával foglakozni sokkal jobb, mintha naponta kellene veszekedni rajta.

Miközben a gyerekek használják problémamegoldó képességeiket egyre jobban és jobban fejlesztik ezeket és ugyanez vonatkozik a szülőkre és a pedagógusokra is. A két legkisebb gyerekem olyan tervet dolgozott ki, ami hat hónapig működött három hét helyett. Amikor hat hónap után nyavalyogni kezdtek, olyan tervvel álltak elő, ami egy évig működött.

Először úgy döntöttek, hogy én írjak fel két nagyobb elvégzendő dolgot a telefon melletti fehér táblára. Én azt szerettem volna, ha rögtön az iskolából hazajőve megcsinálnák ezeket. Ők nagyobb szabadságot szerettek volna az elvégzés idejében, feltéve, hogy még lefekvés előtt megcsinálták ezeket. ?És mi van akkor, ha nem végeztek velük lefekvés előtt??- kérdeztem. Abban maradtunk, hogy akkor bekeretezem az illető nevét a táblán és másnap mind a négy feladatot elvégzi rögtön iskola után. Ez hat hónapig nagyon jól működött, egyszer-egyszer be kellett kereteznem egyik vagy másik nevét, de ilyenkor másnap elvégezték mind a négy dolgukat.

Azután mindketten elkezdtek panaszkodni, mert szerintük mindig a másik kapta a könnyebb feladatot. Én ugyan próbáltam igazságosan elosztani a feladatokat, de szerintük ez sem volt jó. Ekkor ahelyett, hogy kiosztottam volna őket igazságosságból, a családi gyűlésre vittem az ügyet. A megoldás olyan könnyű volt, nem is értem, miért nem jutott eszembe hamarabb. Mark azt mondta, hogy miért nem rakod fel mind a négy munkát a táblára és aki előbb odaér az választhat. Most ismét eszembe jutott, hogy milyen jó megoldásokkal jönnek elő, ha megadjuk nekik a lehetőséget.

Az első héten beállították még az ébresztőóráikat is, hogy hamarabb érjenek a táblához. Persze ez nem tartott sokáig. Rájöttek, hogy az alvás fontosabb mint a könnyebb munka megszerzése így aki később ért a táblához jól viselte a veszteséget.

 Néhány speciális probléma Kis gyerekek

Néhány család úgy vette észre, hogy a négy év alatti gyerekek nem bírják ki a probléma megoldó részét a családi gyűlésnek. Az én családomban vártunk addig a gyűléssel, amíg a kicsik már ágyban voltak.

Ahogy a gyerekek elég idősek voltak, bevettük őket a családi gyűlés néhány részébe. Három évesen már szívesen játszottak bújócskát vagy más játékot és ették a finomságot. Már ekkor megtanulhatják a pozitív dolgokat észrevenni maguk körül. Négy évesen már nagyon kreatívak a probléma megoldásban és tele vannak várakozással.

 Tinédzserek 

Sok családban a gyerekek tinédzserkorára már kialakulnak a megszokott erőjátszmák és adok-kapok.  A családi gyűlések drámaian meg tudják változtatni ezeket a beidegződéseket, de ehhez speciális megbeszélésre van szükség. Az első fontos dolog a szülők részéről, hogy megfelelő alázatot mutassanak és elismerjék, hogy amit eddig tettek az nem működik. A következő lépés az, hogy ezt elmondják a gyerekeknek is.

Mr. Lyon elmesélte a csoportban, hogy ez hogy történt náluk. Így szólt a gyerekeihez: ?Eddig rossz úton jártam. Kiabáltam rátok, mert nem működtetek együtt, holott valójában azt akartam, hogy úgy csináljátok a dolgokat, ahogy én szeretném. Nem csoda, hogy nem tettétek meg amit akartam. Csodálom, hogy átláttatok rajtam. Szeretném újra kezdeni a dolgokat, de ehhez kell a ti segítségetek is. Hallottam a családi gyűlések hasznosságáról, ahol a családok leülnek és megbeszélik a problémáikat és együtt próbálják meg megoldani őket, mindenki figyelembe vételével. Remélem segítetek  nekem, hogy ne essek vissza a régi, túlzottan irányító szerepembe.

Mr. Lyon gyerekei szóhoz sem jutottak a meglepetéstől. Mr. Lyon bölcsen azt is hozzátette: ?Tudom, hogy ez mind új nektek, miért nem emésztitek meg egy kicsit és mondjátok el holnap, mit gondoltok az ötletről??

Mr. Lyon azt mondta a szülői csoportnak: ?Hogy is tudnának ellenállni ennek?? Nem is tudtak. Mr. Lyon még sokszor megosztotta velünk mennyire élvezi a családi gyűléseket és tinédzser korú gyermekeit még a nehézségekkel együtt is.

Érdekes hogy a tinédzserek sokszor az ellenkezőjét akarják, mint ami van nekik. Mr. Lyon gyerekei örültek a családi gyűléseknek. Az én gyerekeim tinédzserkorukra kezdtek ráunni ezekre.  Hisz ekkorra már ez nem volt új nekik. A panaszaikat felvettük a gyűlésre. Az egyik az volt, hogy a gyűlések túl hosszú nyúlnak. Ekkor megegyeztünk, hogy max. tizenöt percig tartanak majd.

Egy nap Mary, aki a legtöbbet panaszkodott hazajött, egy barátjánál töltött este után. ?Hű ennek a családnak milyen problémái vannak, nekik is családi gyűléseket kéne tartaniuk.? ? monda a lányom.

Még akkor is, ha én gyerekfejlődéstant tanítottam a helyi főiskolán több mint tíz évig, elfelejtettem a teljesen természetes egyéniség fejlődést /lázadást, ami ezzel a korral jár. Hogyan is fogják tudni a tinédzserek, hogy mi a saját elképzelésük a világról, ha nem tiltakoznak a szüleik világa ellen. Elfeledkeztem erről, mert a két legkisebb gyerekem olyan jó volt mielőtt elérték ezt a kort. (Őket ugyanis már pozitív neveléssel neveltem.) Kialakult a problémamegoldó képességük, az önuralmuk és a felelősségérzetük. Nem voltak tökéletesek (ahogyan én sem), de készek voltak együttműködni, ahogy tanultunk a hibáinkból.

Amikor elkezdték a tinédzserek elszakadási folyamatát, pánikba estem. (Itt meg kell jegyeznem, hogy azok a gyerekek, akik biztosak magukban és önállóak, gyakran nyíltan lázadoznak és nem titokban.) Be kell ismernem, hogy nagyon magamra vettem és azon izgultam, hogy mások mit fognak szólni. Kész voltam arra, hogy elhajítsam a pozitív nevelést és visszatérjek a büntetéshez és a kontrollhoz. Ki is próbáltam egy rövid ideig, de rögtön előjöttek a hatalmi harcok és mindannyian megsérültünk. Szerencsére hamar észhez tértem és rájöttem, hogy a gyerekeim fontosabbak az én egómnál. Összeálltam hát Lynn Lott-tal és elkezdtem dolgozni a könyvemen Pozitív nevelés a tinédzserkorban. Ez segített abban, hogy  visszataláljak oda ahol kedvesen, de határozottan és tisztelettel bántam a tinédzserkorú gyerekeimmel. Újabb módszereket találtam, hogy segítsem őket és ezáltal magamat is.

 Egyedülálló szülők

Az egy mítosz, hogy a gyerekeket megfosztjuk valamitől, ha nincs két szülő a láthatáron. Sok nagy embert egyedülálló szülő nevelt fel. Az ilyen családok másfajta dolgokat adhatnak a gyerekeknek, mint a ?teljesek?. A könyvünkben, mely az ilyen családoknak akar segítséget nyújtani (Pozitív nevelés az egyszülős családokban), azt kérjük az emberektől, hogy ne ?széttört? otthonoknak nevezzék ezeket. Ezek ugyanis nem ?széttört? otthonok, hanem másmilyen, különböző otthonok/családok.

A szülő szerepe, attitűdje meghatározó. Ha bűnösnek érzi magát, mert egyedül neveli a gyerekét, akkor a gyerek megérzi ezt és ennek megfelelően fog viselkedni. Ha a szülő elfogadja a helyzetét és elhiszi, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobbat hozza ki a helyzetből, akkor a gyerekek is érzik ezt és megfelelően fognak reagálni a helyzetre.

A családi gyűlés az egyszülős családokban is jól működik. Ez lehet egy szülő egy gyerek vagy egy szülő több gyerek is. A családi gyűlés jó arra, hogy bevonjuk őket a problémák megoldásába és hogy pozitív üzeneteket kapjanak.

Mrs. Doherty és Mrs.Latimer mindketten egyedülálló szülők egy-egy gyerekkel. Ők és a gyerekeik egy fedél alatt élnek. Megosztották velünk, hogy képtelenek lennének megbirkózni a helyzettel, ha nem lennének a családi gyűlések. Hetente egyszer képesek a problémákról beszélni és így meg tudják oldani nem csak a gyerek-szülő problémákat, hanem a gyerek-gyerek és a lakótárs-lakótárs köztieket is.

Sok család részére a heti családi gyűlések már tradíciónak számítanak, melyek ellátják a gyerekeket önállósággal, a valahová tartozás érzésével, a fontosságuk és figyelembe vételük tudatával. Kialakítják a kölcsönös tiszteletet és a problémák közös megoldásának gyakorlatát, ráadásul jól is érezhetjük magunkat és sok vidám emlékre is szert tehetünk általuk.

Jane Nelsen, “Positive Discipline” könyvéből Fordította Tornay Zsuzsanna

Dr. Jane Nelsen Positive Discipline című könyvéből

 A születési sorrend fontosságának megértése segítséget nyújthat számunkra abban, hogy megértsük, milyen hibás következtetésekre jutnak a gyerekek a családban betöltött pozíciójuk alapján. Ez a módszer is arra lehet jó, hogy szinte belebújhatunk a gyerek bőrébe, azért hogy megtapasztaljuk és megértsük az ő világukat.

Miután ?a viselkedés mögötti tévhit? gondolata még az újdonság erejével hat a legtöbb felnőttre, így erre még többször visszatérek. A gyerekek ugyanis a saját tapasztalataikra alapozva állandóan döntéseket hoznak, és hiedelmeket alkotnak magukról és másokról, valamint az őket körülvevő világukról. Viselkedésüket ezek a tapasztalatok befolyásolják, valamint az a meggyőződés, hogy mit kell tenniük a túlélésért vagy az előrelépésért. A gyerekekre rendszeresen hasonlítgatják magukat testvéreikhez, és általában a következő stratégiákat alkalmazzák, ha azt látják, hogy a testvérük jól teljesít valamiben:

Egy család életében részt venni, olyan mint egy színpadon szerepelni. Minden egyes születési pozíció egy bizonyos szerepnek felel meg, az arra érvényes jól körülhatárolható és megkülönböztethető vonásokkal. Így, ha az egyik gyerek már betölti az egyik szerepet, például a ?jó gyerek?-ét, akkor a többiek úgy érezhetik, hogy nekik bizony mást kell játszaniuk, mint például a ?rossz gyerek?, a ?stréber?, a ?jó sportoló?, a ?társaság lelke??

Feltehetnénk a kérdést, ?Vajon miért van ez így? Miért nem értik meg a gyerekek, hogy mindketten jók lehetnek valamiben, akár ugyanabban a dologban.? Először is fontos megjegyezni, hogy természetesen mindig vannak kivételek. Néha egy családban minden gyerek jól teljesít ugyanazon a területben, főleg akkor, ha a családi légkörre az együttműködés és nem a versengés a jellemző. Ugyanakkor a legtöbb gyerek azt hiszi, hogy különbözőknek kell lenniük ahhoz, hogy értékesek legyenek. Ne próbáljunk logikát találni ebben, hanem fogadjuk el, hogy a gyermekek bizonyos következtetéseket vonnak le a születési sorrendjükből.

Logikusnak tűnne, hogy azok a gyermekek, akik egy családban nőttek fel több hasonlóságot mutatnak, mint azok, akik ugyan másik családban élnek, de ugyanabban a pozícióban vannak a családon belül. Pont az ellenkezője igaz. Egy családon belül nagyon különbözőek lehetnek a gyerekek ahhoz képest, hogy ugyanabban a környezetben nőnek fel, ugyanazokkal a szülőkkel. Persze a családon belül sem tökéletesen ugyanaz a környezet minden egyes gyerek számára, de a családon belüli különbségeket alapvetően befolyásolja, hogy a gyerek miképpen interpretálja helyzetét környezetében, hisz a gyerekek elsősorban a testvéreikhez mérik magukat.

Ahogy azt már láttuk a gyerekek jó megfigyelők, de megfigyeléseik alapján rossz következtetésekre jutnak. Ez elsősorban a születési sorrend tanulmányozásánál látszódik majd meg. Egy szituációnak az igazságtartalma nem olyan fontos, mint a szituáció interpretálása. A gyerekek viselkedése az utóbbin alapul. A születési sorrendben ugyanolyan helyet betöltő gyerekek hasonló következtetéseket vonnak le arról, hogy hogyan kell viselkedniük ahhoz, hogy értékeljék őket. Ezért van az, hogy azok az emberek, akik ugyanabban a születési pozícióban vannak, hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek.

Sok más elmélet létezik, amely segíthet nekünk megérteni az emberekben lévő hasonlatosságokat és egyedi vonásokat, ilyen például Chess és Thomas tanulmányában kifejtett Kilenc Alaptermészet elmélet. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek bizonyos adott tulajdonságokkal születnek, amelyek egész életükben végig kísérik őket. Ezekről majd a hatodik fejezetben bővebben beszélünk, ahol az óvodásoknál alkalmazható pozitív nevelésről beszélünk. Egy másik, viselkedést befolyásoló tényezőről Nira Kefir, izraeli pszichológus, írt tanulmányt. Az elgondolása szerint, – melynek Az Alapvető Életstílusok nevet adta – a felnőttek különböző életmód prioritásokat választanak, mint a kontroll, a megfelelés, a felsőbbség és a kényelem, amely motiválja őket, ha stresszes helyzetbe kerülnek. Ezen életmód prioritások a gyerekek viselkedését is befolyásolják, de ezt majd a 13. fejezetben tárgyaljuk.

A születési sorrend megértésének célja nem az, hogy ez alapján beskatulyázzuk az embereket és hogy sztereotípiákat gyártsunk róluk. Arra viszont jó szolgálatot tehet, hogy segítsen megismerni önmagunkat és gyermekünket, hogy ez által jobban működjön a kapcsolatunk.

A legtipikusabb hasonlóságok a legidősebb, elsőszülött gyerekek között vannak. Ugyanis ebben a pozícióban van a legkevesebb változó, hisz ha egy gyerek középső, az lehet háromból vagy akár hétből is. A legfiatalabbaknak is nagyon jellemző tulajdonságaik vannak. Az egykék hasonlóak az elsőszülöttekhez vagy a legkisebbekhez, attól függően, hogy több felelősséget hárítunk rájuk, ugyanúgy, mint az elsőszülöttekre vagy elkényeztetjük őket, mint a legkisebbeket.

Minden elsőszülött persze ettől nem lesz teljesen egyforma és nem fog teljesen egyforma következtetésekre jutni szituációjával kapcsolatban és ez érvényes a többiekre is. Mindannyian egyediek vagyunk és legalább annyi minden különbözik bennünk, mint ami hasonló, de azért a születési sorrendben betöltött helyünk igenis hasonló túlélési technikákra ösztönöz minket.

Mielőtt tovább olvasna, hunyja be a szemét és gondoljon olyan jelzőkre, mellyel leírhatja ismerősei közül a legidősebb, legfiatalabb és középső gyermekeket. Először megvitatjuk a hasonlóságokat, majd azokat a változókat, amelyek az egyéni esetekre vannak befolyással, végül pedig rátérünk a kivételekre.

Könnyű úgy gondolni az elsőszülöttekre, mint felelősség teljes, vezető típusú, irányító (még akkor is, ha azért irányítanak, hogy a másiknak jobb legyen), tökéletességre törekvő, kritikus (magával és másokkal szemben is), szabálykövető, jó szervezőképességű, versengésre hajlamos, önálló, nem szeret kockáztatni és konzervatív. Miután ők az elsőszülöttek gyakran az a téves hitük, hogy csak akkor értékelik őket, ha valamiben az elsők vagy a legjobbak. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat részükről. Néhányan például szeretnek először végezni a leckéjükkel, még ha az hibás is, mások pedig azért lesznek mindig utoljára készen, mert a tökéletességre törekszenek.

Amikor a legfiatalabbakra gondolunk az első szó, ami a legtöbb embernek beugrik az elkényeztetett. Sok legfiatalabb gyereket valóban elkényeztetnek nem csak a szülők, hanem az idősebb testvérek is. Így ezek a gyerekek könnyen arra a hibás következtetésre jutnak, hogy később is folytatniuk kell mások manipulálását saját kedvükre, hogy fontosak maradjanak. A legfiatalabbak gyakran nagyon jól rá tudnak venni másokat arra kedvességükkel, hogy valamit megtegyenek helyettük. Ezek a gyerekek általában kreatívak és szeretik jól érezni magukat. Ám kreativitásukat, energiájukat és intelligenciájukat arra használják, hogy mások manipulálásával érjék el megbecsülésüket.

Gyakran az történik ? mely számukra nagyon ellentmondásos helyzet -, hogy míg a szülők elkényeztetik őket, addig ezt testvéreik nehezen viselik el és rossz szemmel nézik. Ezen gyerekek számára az a legnagyobb veszély, hogy gyakran arra a következtetésre jutnak, hogy az élet nem igazságos, amikor valami nem úgy sikerül, ahogy ők akarták, vagy ha nem kapnak meg valamit, ami szerintük nekik jár. Gyakran érzik megbántottnak magukat e miatt, és úgy gondolják, hogy joguk van a hisztihez, az önsajnálathoz vagy hogy valamilyen módon bosszút forraljanak.

A legfiatalabbaknak sokszor nehezére esik az iskolához való alkalmazkodás is. Nem csak azt gondolják, hogy a tanárnak kötelessége ugyanazt a bánásmódot nyújtania, mint amiben otthon részük volt, hanem hogy a tanár ?tanuljon? helyettük is. Hangosan azt mondják: ?Légy szíves kösd be a cipőfűzőmet!?. Valójában az jár a tudatalattijukban, illetve az látható a cselekedeteikből, hogy ? Légy szíves ne csak ezt tedd meg, hanem tanulj is helyettem!?. A ?Nem tudom megcsinálni!? és a ?Mutasd meg nekem!? gyakran egyszerű követelések, arra hogy ?Csináld meg helyettem!?.

Mint általános iskolai tanácsadó sok gyerekkel beszélgettem, akiknek gondot okozott beilleszkedni az új környezetbe. Gyakran megkérdeztem tőlük, hogy ki öltözteti őket fel reggel és kiderült, hogy valaki más végezte el ezt helyettük.

Mikor egy főiskolán gyermekfejlődéstant tanítottam sok diákom óvodákban vagy bölcsődékben dolgozott. Tíz éven keresztül ezek a diákok felméréseket végeztek a gyerekek közt és csak nagyon ritkán találkoztak olyan gyerekkel, aki egyedül öltözködött reggelente.

Pedig a gyerekek már két éves koruktól képesek egyedül öltözködni, ha olyan ruhájuk van, amit könnyen fel lehet venni, és ha valaki megtanította őket erre. Amikor a szülők még két éves koruk után is maguk öltöztetik a gyerekeket, akkor megfosztják őket a felelősségtől, az önállóságtól és az önbizalomtól. Ezen képességek nélkül a gyerekek nem fognak jól tanulni az iskolában és nem fejlődnek ki azon készségeik, melyek sikeressé teszik őket az életben.

Miután a kényeztetés ilyen káros a gyerekekre, vajon miért alkalmazzák mégis a szülők? Sokan azt hiszik ez a legjobb módja annak, hogy kimutassák szeretetüket. Sokszor hallottam azt az érvelést, hogy ráérnek még a gyerekek arra, hogy szembesüljenek a valós, zord világgal miért ne lehetne kellemes és könnyű életük, amíg csak lehet. Ezek a szülők nem is sejtik milyen nehéz megváltoztatni beidegződéseinket, szokásainkat és hiedelmeinket, amikor azok már alaposan belénk ivódtak. Egy másik gyakori ok, amiért a szülők kényeztetnek, az hogy így könnyebb, valamint a gyereknek sokáig szüksége van rájuk és ők azt gondolják, hogy ez a jó szülő ismérve. Az is lehet, hogy nem akarják, hogy gyermeküknek olyan nehéz gyerekkora legyen, mint nekik volt, vagy mert nem tudnak ellenállni a család és/vagy a környezet nyomásának.

A szülők általában nem gondolnak arra, hogy megfosztják gyermekeiket attól a lehetőségtől, hogy felkészüljenek az életre, csak azért mert ők gyorsabban, jobban és könnyebben el tudják végezni az adott feladatot. Sohasem vagyok képes megérteni, amikor a szülők azzal érvelnek, hogy nincs idejük kivárni, amíg a gyerek elvégzi a dolgát. Később ugyanezek a szülők lesznek csalódottak és frusztráltak, amikor rájönnek, hogy a gyerekeik nem sajátították el azokat a készségeket és képességeket, melyek az önálló élethez kellenek. Tényleg azt gondolják, hogy ezek a készségek maguktól alakulnak ki? Azoknak a szülőknek, akik a legjobbat akarják gyermeküknek ideje lenne átértékelniük az idővel való viszonyukat.

Az Adler-i pszichológia követői nagy erőkkel munkálkodnak azon tévhit megcáfolásán, hogy a ?szuper anyák? a jót tesznek gyermekükkel. Fontos megértetni a szülőkkel, hogy nagyon rosszat tesznek gyermekükkel, ha elkényeztetik őket. Dreikurs mondta: ?soha ne tegyünk meg olyan dolgot a gyermeknek, amelyet maga is meg tud tenni.? Ez persze nem azt jelenti, hogy a szülő soha ne segítsen a gyereknek, inkább arra utal, hogy a gyermek hátrányt szenved attól, ha nem tanulja meg azt, hogy mire képes akkor, ha mások nem csinálnak meg mindent helyette.

Hagyjon elég időt arra a szülő, hogy megtanítsa gyermekét ezekre a dolgokra, és aztán hagyja, hogy gyermeke kifejlessze felelősségérzetét és önbecsülését. Hiba azt gondolni, hogy a gyerek majd később megtanulja, hogyan lássa el magát. Minél tovább várnak annál nehezebb megváltoztatni az életről alkotott hiedelmeiket és azt, hogy mit kell tenniük azért, hogy elismerjék és megbecsüljék őket.

Sokan a legfiatalabb gyerekek közül teljesen más megoldási stratégiát választanak és ?gyorshajtók? lesznek. Gyakran az a tévhitük hogy utol kell érniük, sőt meg kell előzniük a többieket ahhoz, hogy elfogadják őket. Olyan felnőttek lesznek belőlük, akik állandóan túl teljesítenek, hogy bebizonyítsák szükségességüket.

Nehezebb általános megállapításra jutni a középső gyerekek tipikus tulajdonságairól ugyanis ezek a gyerekek sok különböző pozíciót tölthetnek be, anélkül hogy megkapnák azt a kitüntetett figyelmet, ami az elsőszülöttnek vagy a legfiatalabbnak jár. Ez általában azzal a téves hittel jár, hogy mindenképpen különbözniük kell másoktól ahhoz, hogy számba vegyék őket. Ez a stratégia lehet a túlteljesítés vagy az állandó alul teljesítés, ezek a gyerekek lehetnek nagyon visszahúzódóak vagy a társaság állandó központjai, lehetnek lázadók, akiknek konkrét célja van vagy csak egyszerűen lázadók a lázadás kedvéért. Sokak közülük lazábbak, mint testvéreik. Ráadásul a legtöbb középső gyerek hajlamos empátiával viseltetni az elesettebbek iránt, mert velük könnyebben azonosulnak. Gyakran jó békebírók és miután együtt érzőek és elfogadóak mások is sokszor hozzájuk fordulnak problémáikkal. Általában liberálisabbak idősebb testvéreiknél.

Mint azt már említettük, az egyke gyerekek vagy az elsőszülöttekhez vagy a legkisebbekhez hasonlítanak, ám van egy-két számottevő különbség köztük. Ha inkább az elsőszülöttekre hasonlítanak, akkor kevésbé lesznek perfekcionisták, mert nincs mögöttük a következő gyerek, aki nyomás alá helyezné őket vagy megingathatná pozíciójukat a családban. Azért ez a kisebb mértékű tökéletességre való törekvés nem jelenti azt, hogy ne támasztanának magas elvárásokat magukkal szemben épp úgy, mint azt szüleik is teszik. Miután ők az egyedüli gyermekek a családban általában szeretnek egyedül lenni, de az is lehet, hogy éppen a magánytól félnek. Számukra fontosabb lehet, hogy különlegesek legyenek, mint az, hogy ők legyenek az elsők.

Minden egyes űrhajós vagy egyke gyerek vagy elsőszülött volt, vagy pedig pszichológiai szempontból számít annak (erre a következő oldalon magyarázatot találnak). Neil Armstrong, az első ember a Holdon, szintén egyke volt.

Hogyan segítenek a születési sorrendről tanultak abban, hogy megértsük a gyerekeket és hogy jobban kezeljük őket? Miután tisztában vagyunk a születési sorrend jelentőségével, így jobban le tudunk vonni bizonyos következtetéseket a gyerekek világáról és nézőpontjairól. Remélhetőleg ez a tudás segíthet a szülőknek és tanároknak abban, hogy elkerüljék a kényeztetést, vagy hogy megtanítsák az elsőszülötteket arra, hogy ők is veszíthetnek és nem kell mindig elsőnek lenniük. Arra is jó lehet, hogy a középső ne érezze azt, hogy két satu közé szorult, valamint, hogy általában belépjünk a gyerek világába.

Mark elsőszülött volt, aki nyolc éves korára eljutott oda, hogy egyáltalán nem tudta elviselni, ha veszített egy játékban. Az apja nagyban hozzájárult ehhez a viselkedéséhez azzal, hogy kiskorától mindig hagyta Markot győzni a sakkban, mert nem szerette látni, hogy a fia sír és zaklatott. Miután szembesült a születési sorrend fontosságával az apa rájött, hogy fontosabb a fiának az, hogy megtanuljon veszteni, így elkezdte megnyerni a meccsek felét. Mark először nem jól viselte ezt, de hamarosan sokkal jobban viselkedett mind vesztesként, mind győztesként. Az apa úgy érezte, hogy nagy eredmény volt, amikor egyszer labdázás közben Marknak nem sikerült elkapnia a labdát. Mark ugyanis a következőt mondta: ?Klassz dobás apának! Béna elkapás Marknak!?

Persze sok olyan tényező van, amely kivételeket teremt. Ilyen a gyermek neme is. Ha az első és másodszülött különböző nemű, akkor lehet, hogy mindketten a legidősebb gyerekek túlélési stratégiáját alkalmazzák főleg akkor, ha a családban nagyon erős a nemi szerepek megosztása. Mindkettőjük a saját nemének ?első szülötti? szerepét veszik fel. Például ha a legidősebb fiú, akkor a férfi szerep szerinti első szülötti stratégiákat alkalmazza, ha a második lány, akkor ő a női elsőszülött szerepét választja.

Ugyanakkor, ha a két legidősebb azonos nemű, akkor általában teljesen egymás ellentétei lehetnek, főleg, ha minél közelebb vannak egymáshoz korban. A korkülönbség ugyanis az egyik tényező, ami nagyon befolyásolhatja a kivételeket.

Ha két testvér közt több mint négy év a korkülönbség, akkor kisebb hatással vannak egymásra. Ha például öt gyerek van egy családban, de mindegyikük között több mint négy év a korkülönbség akkor mindannyian inkább egy elsőszülött vagy egyke viselkedésmintát sajátítanak el. Egy családban, ahol hét gyerek van, egy 19, egy 17, egy 15, egy 9, egy 7, egy 3 és egy 1 éves ott egy legidősebb van valójában, ám a 9 és a 3 éves pszichológiai szempontból szintén elsőszülöttnek számít, mert négy évnél nagyobb a korkülönbség az idősebb testvérrel. Ugyanebben a családban egy valódi legifjabb van (az 1 éves) és két pszichológiailag legifjabb (a 15 éves és a 7 éves) gyerek van, mert négy évnél nagyobb korkülönbség van a következő testvérrel. Amikor egy gyermek egy bizonyos pozíciót több mint négy évig tölt be, akkorra már berögzülnek azok a hiedelmek az életről és saját magáról, amik ehhez a bizonyos pozícióhoz köthetők. Ezek persze változhatnak, amikor e családi felállás változik, de azért ez már nem olyan mélyreható változás. Érdekes megfigyelni mi történik akkor, amikor a legidősebb gyermek elköltözik otthonról, ilyenkor a másodszülött nagyon megváltozhat. Főleg a vegyes családoknál (második házasság) lehet nagy jelentősége a születési sorrend megértésének, hisz a két család egyesülésénél nagy sokkot okozhat egy gyerek számára, hogy hirtelen más pozícióba kerül, pl. elsőszülöttből második lesz vagy legkisebből utolsó előtti.

Egy másik kivétel a szabály alól, amikor a gyerekek maguktól szerepet cserélnek. A másodszülött túlteljesítő lesz és legyőzi a legidősebbet, ekkor előfordulhat, hogy az elsőszülött feladja a harcot és visszavonul. Egyébként a küzdelem feladása tipikus perfekcionista tulajdonság, hisz ha nem lehetek a legjobb, az első akkor minek küzdjek? Az az elsőszülött, aki feladja pozícióját a másodszülöttel szemben az gyakran a hétköznapi életből is szeret kilépni, azaz egyáltalán nem hajlandó teljesíteni. Sok szülő megosztotta velem, hogy ez a felismerés segített nekik abban, hogy megértsék legidősebb gyerekük küzdelmét és segítsék és ösztönözzék őt ahelyett, hogy frusztráltan és dühösen reagáljanak viselkedésére.

Az a legfiatalabb gyerek, aki ?gyorshajtó? lesz, az megszabadul az elkényeztetett gyerek szerepétől, ilyenkor általában a nála egyel idősebb gyerekkel cserél helyet.

Egy másik tényező, amely befolyásolja a viselkedést, a családi légkör. Ez erősítheti és csökkentheti is a különbségeket. Azokban a családokban, ahol fontos a versenyszellem (ez a jellemző sok amerikai családra) akkor növekednek a különbségek. Az olyan családokban, ahol az együttműködés a fontosabb csökkenhetnek a különbségek.

Amint már korábban is említettem azt az általános szabályt, – ami meglehetősen jól működik – hogy a két legidősebb gyerek nagyon különbözhet egymástól, ha ugyanaz a nemük és kicsi köztük a korkülönbség. Ám volt szerencsém találkozni egy nagyon erős kivétellel. Miközben egy Adler-i életmód interjút készítettem egy hölggyel, akinek egy, 18 hónappal idősebb lánytestvére volt. Először arra számítottam, hogy nagyon eltérőek lesznek egymástól. Ám az interjú alatt kiderült, hogy nagyon is rosszul feltételeztem, hiszen nagyon hasonlóak voltak egymáshoz. Amikor ahhoz a kérdéshez érkeztünk, hogy milyenek voltak a szüleik én már a hölgy válasza előtt tudtam, hogy mit fog mondani. Azt, hogy szüleik nagyon is kimutatták egymás iránti szeretetüket és összefogtak egymással, valamint ugyanazt gondolták a gyereknevelésről. A gyerekek úgy érezték, hogy szeretve vannak és elfogadják őket. A hölgy megkérdezte, hogy honnan tudtam mindezt előre, azt válaszoltam, hogy arra alapoztam a megjegyzésemet, amit a családi légkör befolyásáról tanultam.

Miután a két testvér, akik közt csak 18 hónap volt hasonlóak voltak egymáshoz, ahelyett, hogy egymás ellentétei lettek volna következtetni tudtunk arra, hogy a családi légkör inkább összefogó volt, mint versengő.

Emlékezzünk arra, hogy ez az információ nem arra való, hogy magunkat felsőbbrendűnek tartsuk, vagy hogy így azt gondoljuk mi mindent jobban tudunk, mint mások. Nem szabad ezt arra sem felhasználni, hogy sztereotípiákat gyártsunk, és hogy beskatulyázzuk az embereket. Mindössze arra jó, hogy segítsen nekünk megérteni, miért vannak a gyerekeknek gyakran hamis feltételezéseik saját helyzetükkel és fontosságukkal kapcsolatban. Ezzel az információval felvértezve tudatosabban és hatékonyabban segíthetünk nekik, (illetve, ha az alkalom ezt kívánja, ne segítsünk neki) arra is használhatjuk ezt a tudást, hogy erősségeinkre koncentrálunk, de mindig figyelnünk kell arra is, hogy keressük meg az egyéniséget mindenkiben és értékeljük is azt.

Az egyik iskolakörzetben a pedagógusok arra használták a születési sorrendről tanultakat, hogy észrevegyék mennyi legfiatalabb, illetve pszichológiailag legfiatalabb gyerek van a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek csoportjaiban. Ez vitát indított arról, hogy mi is az igazi tanulási probléma, viselkedési vagy fizikai fejletlenségi problémákról beszélünk-e.

Ha a probléma a fizikai, testi fejletlenségre vezethető vissza, akkor lehet, hogy az elsőszülötteknél nem vesszük észre ezeket a problémákat, mert ők hajlamosak a túlteljesítésre. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a legfiatalabb gyerekek pedig megtanulják kihasználni gyengeségeiket, hogy különleges elbánásban részesüljenek.

Az egyik általános iskolában volt egy osztály, amely minden pedagógust kikészített. Amikor másodikosak voltak a tanárjuk még a nyugdíjba menés gondolatával is foglalkozott. Amikor harmadikosak lettek a tanárjuk alig várta a nyári szünetet. Negyedikben végre készítettek egy felmérést a születési sorrendről és kiderült, hogy 85 százalékuk legkisebb gyerek volt. Sokan közülük rengeteg időt töltöttek elesettségük demonstrálásával és különleges figyelem kiharcolásával. Végül osztálygyűléseken keresztül a negyedikes tanáruk sikeresen fejlődést ért el náluk, azzal, hogy a gyerekek megtanultak egymásnak és maguknak is segíteni, valamint, hogy fejlesztették problémamegoldó képességeiket.

Judy Moore, egy ötödikeseket tanító hölgy, mesterdiploma munkáját a születési sorrend és az olvasócsoportok összefüggéséből írta. Azt figyelte meg, hogy a legjobb olvasócsoportokban egyke vagy elsőszülött gyerekek voltak, míg a legfiatalabbak a legrosszabb csoportokba kerültek. Judy magnóra vette a csoportok dinamikáját, míg kérdéseket tett fel nekik. A legjobb csoportban minden gyerek rögtön válaszra emelte a kezét, hogy először felelhessen. A közepes csoportban lazábbak voltak a gyerekek, de valaki mindig tudta a választ. A legrosszabb csoportban a gyerekek nem értették a feladatokat és sokkal több segítséget vártak el tőle.

Volt egy diákja (nevezzük ?John?-nak), aki a leggyengébben olvasott az egész osztályban. A tanárnő már enyhe szellemi visszamaradottságra is gyanakodott, ezért pszichológiai tesztelésre küldte a fiút. Ezután készített vele egy életmód interjút, mely során kiderült hogy John a legkisebb gyerek a családban, ráadásul három nővére van. A tanárnő megtudta azt is, hogy otthon mindenki ?John királynak? becézte a fiút. Ezt hallva a tanárnő el tudta képzelni, hogy milyen lehet a gyerek családjában a férfiak értéke, és hogy a fiút nagyon elkényeztették. Miért is akarna John bármit megtanulni saját maga, ha soha nem kellett semmit csinálnia. Később érdekes módon kiderült, hogy John kifejezetten magas intelligenciával rendelkezik, ám agykapacitásának nagy részét mások manipulálásával foglalta le.

A tanárnő finoman megbeszélte Johnnal, hogy tudja mennyire értelmes fiú és szerinte jó lehetne még a legjobb csoportban is. Át is rakta ebbe a csoportba, ahol a fiú beváltotta a hozzáfűzött reményeket. John innentől kezdve tudta, hogy nem tudja ?átverni? a tanárnőt. A legjobban azonban a fiú nővérei ellenezték ezt, mert szerintük túl keményen bánt vele a tanárnő és túl sokat várt el szegény kis testvérüktől.

Fontos megjegyezni a tanárnő viselkedését, amikor tudatta Johnnal, hogy rájött a turpisságra. Nem azt mondta neki kioktató módon: ?Tudom, hogy többre vagy képes!?, hanem helyette a következőképpen fogalmazott: ?John, észrevettem, hogy milyen jó képességű gyerek vagy. Arra gondoltam, hogy felteszlek a legjobb olvasócsoportba, mert biztos vagyok benne, hogy jól fog menni neked.?

Hányan utáltuk azt amikor a szüleink azzal jöttek, hogy: ?Tudom, hogy jobban is tudnál teljesíteni, ha akarnál!?. Ez a megjegyzés ugyanis lekezelő és kritikus attitűdöt takar, amely a gyerekre nagyon rosszul hat több okból kifolyólag.

Például ha egy elsőszülöttnek mondanánk, hogy több is telne tőle, nagyon rossz eredménnyel járna, hisz lehet, hogy pont azért nem a legjobbat nyújtja, mert épphogy a tökéletességre törekszik. A perfekcionista gyereket ez a megjegyzés még gyakran szorongóvá is teheti.

A középső gyerek ugyanerre a mondatra, úgy reagálna, hogy ő úgysem tud olyan jól teljesíteni ezen a téren, mint más testvérei, akik ebben már eleve jobbak nála.

A legkisebbek pedig azért nem reagálnak jól erre a megjegyzésre, mert ők meg azzal a téves képzettel élnek, hogy mások akkor figyelnek rájuk, ha gyámoltalannak mutatják magukat. Ezzel szemben Judy Moore megközelítése azért működött Johnnal, mert az ösztönzés attitűdjével fordult a gyerek felé és nem a csalódottságéval.

A születési sorrend ismerete segítségedre lehet, mint szülő vagy tanár, hogy belépj a gyerek világába. Már azzal, hogy érzékeltetjük a gyerekkel, hogy látjuk, megértjük és respektáljuk az ő nézőpontjukat már nagyon is ösztönzőleg hatunk rájuk. Legyünk képesek azt mondani, hogy ?Megértem, hogy érzel.? Ez ugyanis nagyban különbözik attól a szemrehányástól és felelősségre vonástól, hogy ? Nem csodálom, hogy így viselkedsz, mert te vagy a legidősebb/ legfiatalabb, ? gyerek pozíciójában?.

Érdekes megfigyelni, hogy a születési sorrend hogyan hat a házasságra. Gyakran fedezhetünk fel vonzerőt az elsőszülött és a legkisebb gyerek közt, hisz az egyik szívesen veszi, ha törődnek vele, a másik pedig ezt is teszi. Ugyanakkor Adler szerint ?Mond el mi a bajod a házastársaddal, és én elmondom miért őt vetted el elsősorban?. Azok a tulajdonságok ugyanis, amelyek először vonzzanak bennünket másokban, azok lehetnek később a legidegesítőbbek.

Például az elsőszülött belefáradhat abba, hogy mindig ő a felelősséget vállaló, védelmező és ezért kritizálhatja kevésbé felelősségteljes párját, elfeledkezve arról, hogy pont ez vonzotta őt kezdetben. A legfiatalabb szintén belefáradhat az állandó pátyolgatásba és alulrendeltségbe, kivéve, amikor ezt ő igényelné. Persze nem biztos, hogy a társa pont akkor nyújtja ezt számára, amikor ő akarná.

Amikor két elsőszülött házasodik össze akkor gyakran egymásban is azt tisztelik, amit önmagukban. Akkor kezdődik a baj, amikor nem tudják eldönteni, ki legyen a főnök vagy hogy ki tudja jobban csinálni a dolgokat.

A két legfiatalabb születésű, azért kerülhet össze, mert rájönnek, hogy mennyit szórakozhatnak együtt. Persze előfordulhat, hogy később szemére hányják a másiknak, hogy nem vigyázott rájuk.

A középsőknek lehet a legkönnyebb vagy legnehezebb dolga alkalmazkodni valamely helyzethez, attól függően, hogy eredetileg lázadó vagy laza helyzetben voltak.

Minden egyes kombináció azonban sikeres lehet, ha megértéssel, kölcsönös tisztelettel, együttműködéssel és jó humorérzékkel rendelkeznek a párok. Egy jó barátom és a férje mindketten legkisebb gyerekek. Egyszer nyaralni mentek, a férj az út elején megkérdezte a feleséget: Foglaltál szállást? A feleség válaszolt: Nem, és te? Nagyot nevettek és együtt indultak szállást keresni.

A tanítási stílusok is függhetnek születési sorrendtől. Azok a tanárok, akik elsőszülöttek vagy egykék szeretnek irányítani. Gyakran érdekes és bonyolult projekteket találnak ki diákjaiknak, továbbá szeretik a szervezettséget és a rendet. Általában akkor a legboldogabbak, ha a gyerekek csendben ülnek és hallgatják őket. Miután ez ma már nem olyan gyakori, mint régen sokan ezen típusú tanárok közül frusztráltak lesznek addig, míg rá nem találnak új módszerekre, hogyan érjék el a rendet szigor nélkül. Gyorsan belátják a gyerekekre való jótékony hosszú távú hatást és magukra is.

A középső gyerekből lett tanárokat érdeklik a gyerekek általános jó közérzete, vonzzák őket a lázadó diákok és remélik, hogy pozitívan tudják befolyásolni őket. Ezek a tanárok a kölcsönös tisztelet és megértés segítségével próbálnak meg rendet tartani.

Azok a tanárok, akik születésük szerint a legfiatalabb gyerek kategóriájába esnek gyakran kreatívok és lazák. Ők tudják a legjobban elviselni a rendetlenséget és a zajt. Ezek a tanárok gyakran hagyják, hogy a gyerekek nagyobbrészt vállaljanak a felelősségből, azért, hogy ne mindent nekik kelljen megcsinálniuk.

 ‘Birth order’ – Positive Discipline by Dr. Jane Nelsen

részlet a Positive Discipline in the Christian Family című könyvből

 BevezetésLukács evangéliumában (2:41-52) egy szép történetet olvashatunk a szülői magatartással kapcsolatban. Ebben az ismert történetben József és Mária elvitték a tizenkét éves Jézust Jeruzsálembe a húsvét megünneplésére. Az ünnepnapok után József és Mária elindultak hazafelé abban a tudatban, hogy Jézus is ott van valahol az úti társaságban, de egy egész nap eltelte után egyszer csak rádöbbentek, hogy nincs köztük. Elképzelhetjük a zavarodottságukat és aggodalmukat, amikor a fiukat a nagy pusztaságban sehol sem találták.