facebook youtube

Miért üt, ver másokat a gyerek.

Miért üt, ver másokat a gyerek?

A kisgyermekek számára a mások ütése, verése egy eszköz, amellyel szeretnének valamit elérni, vagy azt kifejezni, hogy hogyan érzik magukat. A gyerekek, különösen a fiatalabb gyerekek, általában akkor ütnek, amikor érzelmileg túlterheltek, és mivel még nem rendelkeznek a megfelelő verbális képességekkel, hogy kimondják, amit éreznek, ütnek, hogy levezessék ezeket a felgyülemlett érzelmeket. Viszont akkor is ütnek amikor boldogok, esetleg zavarja őket valami, vagy éppen izgatottak. Először meg kell érteni, hogy miért is ütnek, majd megelőzni vagy rávenni őket, hogy hagyják abba.

Néhány egyszerű megoldás, arra, hogy segítsünk nekik, hogy kifejezzék az érzéseiket, ahelyett, hogy másokat ütnének.

Nézzük először, hogy hogyan tudjuk megelőzni az ütéseket. Sok odafigyelést igényel, hogy az adott pillanatban mindent otthagyva rohanjunk, hogy pont a megfelelő pillanatban segítsünk a gyereknek, hogy ütés helyett kifejezze a túláradó érzéseit. Ezért hatásosabb lehet ha inkább arra koncentrálunk amikor megfelelő módon viselkedik, és ilyenkor kapjon ösztönző,pozitív visszajelzéseket.

„Láttam, hogy kedvesen elkérted a bátyádtól a kocsit. Szuper voltál, és látod, hogy működött. Megvan az autó, és senki sem sérült meg! Ez igen!”

Sajnos nem mindig kapja meg a gyerek azt a játékot amit kér, mert van amikor a másik fél nem szeretné odaadni. Fontos, hogy ilyenkor is, amikor próbálkozik kapjon pozitív visszajelzést. Amikor botladozik légy ott, hogy segíts. Amikor nagyszerűen csinálja/próbálkozik légy ott, hogy bátorítsd, ösztönözd őt, adj pozitív visszajelzéseket.

„Látom, hogy szépen kérted a bátyádat, hogy adja vissza neked a kocsit amit elvett tőled, de nem adta vissza. Tudom nehéz ilyenkor eldönteni, hogy mit csinálj, és te türelmesen vártál tovább, nem ütötted meg. Köszönöm. Szeretnéd, hogy beszéljek vele?”

Példát mutatva, tanítsd őt ilyenkor, hogy hogyan kell ütés, verekedés nélkül megoldani a problémát. Sajnos eleinte az ilyen beavatkozásra, segítségre naponta többször is szükség lehet. Nem várhatjuk el, hogy 1-2 alkalom után már működjön is. Sajnos idő, és kitartás kell. Amikor látod, hogy van egy kis haladás, akkor visszaléphetsz egy kicsit, hogy próbálják ők ketten megoldani.Fontos minden kis lépésre, haladásra pozitív visszajelzést adni.

Figyelj a gyerekedre. Figyelj minden testbeszédre, minden mozzanatra ami figyelmeztethet arra, hogy érzelmileg túlterhelt. Testvéreknél figyeld a vitát, ne avatkozz bele rögtön, de amikor látod, hogy szükséges cselekedj. Nem könnyű pont a megfelelő pillanatban beavatkozni, de jó ha adsz nekik időt, hogy próbálkozzanak. Minél többször megfigyeled őket annál könnyebb lesz eldöntened, hogy mikor kell beavatkoznod.

Segíts a gyerekednek, hogy felismerje, és kifejezze az érzéseit. Amikor megüt valakit, mert dühös, frusztált akkor segíts neki megnevezni az érzését.

„Látom, hogy most nagyon dühös vagy.”
„Látom, hogy mérges vagy a bátyádra.”
„Tudom, hogy nagyon mérges vagy, mert nem kaptad meg az autót amit szeretnél.”
Az érzelmei megnevezése után ajánld fel a segítségedet.

Amikor látod, hogy valami miatt túlterhelt, izgatott vagy zavart, akkor is segíts neki megnevezni az érzéseit.

„Látom, hogy nagyon izgatott vagy, mert ma kapod meg a biciklit.”
„Látom, hogy kipirosodott az arcod, zavarba vagy/izgatott vagy, amiatt ami történt.”

Kérdezz. Amikor a gyerek már tud beszélni, akkor inkább alkalmazz nyitott kérdéseket, ahelyett, hogy igen vagy nemmel megválaszolható kérdéseket tennél fel.
“„Látom, hogy nagyon mérges vagy. Elmondanád, hogy mi történt?”
„Húha, most biztos nagyon dühös vagy, hogy nem sikerül…Segíthetek valamiben/valahogy?”
“Látom nagyon izgatott vagy, mert megyünk az állatkertbe. Mit gondolsz milyen állatokat fogsz ott látni?”
„Zavarba vagy most amiatt ami történt. Szeretnéd megbeszélni velem, elmondanád mi történt?”

Ne ítélkezz felette. Az érzések nem rosszak vagy jók. Fontos, hogy éreztesd vele azt, hogy rendben van az, hogy úgy érzi magát, például „Én is bosszús lennék…”

A mások verése soha nem elfogadható. Amikor be kell avatkoznod, mert veri a másikat, akkor kedvesen és határozottan mond el neki, hogy „Másokat nem verünk, mert az fájdalmas és ezért nem elfogadható.” Kérd arra, hogy ismételje el utánad, hogy miért nem verünk másokat. Ezután javasolj neki másik megoldást, vagy kérdezd meg tőle (kortól függ), hogy mit csinálhatna másképpen.

„Látom, hogy nagyon mérges vagy a húgodra amiért elvette a labdát tőled. Megértem, hogy nem találtál hirtelen más megoldást, de megbeszéltük, hogy nem okozunk másoknak fájdalmat, mert ez helytelen”. „Tudom szeretnéd visszakapni a labdát, mit próbálhatnánk most ki, hogy visszakapd?”

Ha a gyerek még kicsi ahhoz, hogy megoldást találjon, akkor javasolj neki te valamit.
„Mit szólnál ahhoz, hogy egy másik játékot adnál neki?”
„ Mit gondolsz tudnátok együtt játszani?”
„ Engedjük, hogy játsszon vele egy kicsit és utána visszaadja neked?”

A kulcs a kitartás és következetesség. MINDEN egyes alkalommal segítened kell neki, addig amíg megérti mit vársz el tőle. Addig amíg kifejleszti az ehhez szükséges képességeket, megtanulja kifejezni az érzéseit, önállóan megoldást talál. Ehhez idő kell, türelem és példamutatás.

Amikor botladozik légy ott, hogy segíts. Amikor nagyszerűen csinálja/próbálkozik légy ott, hogy bátorítsd, ösztönözd őt, adj pozitív visszajelzéseket. Mindig szüksége van rád!

Bari Zsuzsanna



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.