Számtalanszor nekem szegezik azt a kérdést, hogy miért van a gyerekeknek szükségük napi rutin táblázatra, mikor a felnőttek is remekül elboldogulnak ilyen beosztások nélkül.
Azok a felnőttek, akik felteszik ezt a kérdést valószínűleg elfelejtik, hogy mi felnőttek is milyen gyakran hívjuk a listákat segítségül. Segítségül egy napunk, egy hetünk vagy egy hónapunk megtervezéséhez, elvégzendő feladataink feljegyzéséhez és milyen boldogok tudunk lenni, ha a kitűzött időpont végére minden betervezett elvégzendő feladatot ki tudunk pipálni.
Felnőttként leginkább hatékonyságunk fokozására használjuk ezeket a listákat vagy arra, hogy betervezzük a napunkat és ne csússzunk el az idővel.

A napi menetrend megtervezésén keresztül a gyerekek nagyon fontos életvezetési készségeket tanulnak meg – ilyen például az időmenedzsment.
A szülők úgy tudnak ebben a folyamatban a gyerekeik segítségére lenni, ha a gyerekeik mellett állnak a napi rutin megalkotásának folyamatában és nem helyettük készítik el azt.
A szülők azáltal tudják a napi rutin táblázat hatékonyságát növelni, ha megengedik a gyerekeiknek, hogy megéljék azt a fajta büszkeséget és elégedettséget, hogy egyedül vittek valamit véghez – ahelyett, hogy büntetik őket azért mert nem követik az általuk (szülők által) előírt napirendet.

Sok szülő elfelejti, hogy mi is az ő valódi dolga. Az, hogy egy önálló gyereket neveljen és ne egy olyan dependens személyt, aki mindig kívülről várja az utasításokat arra vonatkozólag, hogy mit kell tennie.
Ebben a folyamatban a napirend kialakítása egy mérföldkő. Nem azt mondom, hogy ez egy csodaszer, ami minden baj és nehézség elűzője, de egy olyan remek lehetőség és felület, ahol a gyerek megteheti első szárnypróbálgatásaig az individuáció folyamatában. Továbbá a gyerekkel való együttműködés, a vele való együttgondolkodás a szülő munkáját is meggyorsítja és hatékonyabbá teszi.
A napirend kialakítása csak egy, de nagyon jó módszer ahhoz, hogy hozzásegítse a szülő a gyerekét ahhoz, hogy kompetensnek érezze magát.

A napirend táblázat megalkotása

Minél több dologban járhat el egy gyerek önállóan, annál alkalmasabbnak és önbizalommal telibbnek fogja magát érezni.
A legjobb módja annak, hogy az esti lefekvés és a reggeli készülődés körüli konfliktusokat elkerüljük, hogy bevonjuk a gyereket ezen rutinok kialakításába, majd hagyjuk, hogy az általa kialakított rutint kövesse – ahelyett, hogy foyamatosan mi szülők mondjuk, hogy mit csináljon.

Vegyük például az esti lefekvés esetét.
Hagyjuk, hogy a gyerek felsorolja, hogy mi mindent szeretne lefekvés előtt csinálni.
Ez a lista magába fog foglalni olyan dolgokat, mint például a játékok összerakodása, a vacsora, a fürdés, a fogmosás, a másnapi ruha kiválasztásának, az esti mese és ölelés.
A reggeli konfliktusok elkerülésére pedig jó módszer, ha már este kikészíti a gyerek a másnapra szánt ruháját. Így elkerülhetjük az abból származó feszültséget, hogy reggel az utolsó pillanatban próbálja eldönteni, hogy mit is szeretne felvenni.
Egy másik hasznos esti rutin, ami a reggeleket gördülékenyebbé teheti az, ha este elkészítjük az uzsonnát.
A felsorolt tevékenységeket feltüntetve készítsünk egy végleges listát. A gyerekek nagyon szeretik, ha minden egyes tevékenység mellé valamilyen kis képet is rendelünk.

Engedd, hogy ez a napirendi lista legyen a főnök. Így ahelyett, hogy te mondanád meg a gyerekednek, hogy mit csináljon csak rá kell kérdezned, hogy: „Mi a következő feladat a listád szerint?”
Egy idő után már nem is kell kérdezned, maguktól fogják a gyerekek mondani.
Emlékezzünk mindig arra, hogy a cél nem más, mint, hogy a gyerekeinket bátorítsuk és az önbizalmukat erősítsük azáltal, hogy képesek helyzeteket megoldani. És ami ebben még pluszban jó, hogy ezáltal nekünk szülőknek kevesebbet kell veszekedünk és konfliktusba kerülnünk a gyerekeinkkel, ami által életünk nyugodtabb és békésebb lesz.

Jane Nelsen /Positive Discipline
fordította: Pál Patrícia